2011. január 9., vasárnap

Vivien 7 éves lett!

Buli előtti csend

Itt még minden csendes és nyugodt! A lakás feldíszítve, teljes díszben várja a gyerek-sereget! Ekkor még nem sejtettük, mi vár ránk.

Buli 1.

Az asztal készen áll!

Miért nézi mindenki a poharakat? Csak nem szomjasak?

Megkérdeztem tőlük, hogy tudnak-e késsel villával enni. Mind azt mondta, hogy igen! Ezután kaptak kést, villát és egy szem szaloncukrot. Szenvedtek is vele rendesen. Jót mulattak. A szaloncukrot végül Annának, majd kis idővel később Lucának sikerült kibontani és megenni.

Buli 2.

Vivi, Iza, Kende, Csenge

A csajok

Miután nagyszerű, és rengeteg szendvicset készítettem, és egy napig sütöttem, nagyon jól fogyott a chips!

Konfetti esőre várnak, sajnos nem robbant fel a cucc. Valószínű kifogtuk az egyetlen nem működőt!

Karaoke

A buli fénypontja az éneklés volt! Vivike és Kende voltak a leglelkesebbek, de a többiek is hamar csatlakoztak.

A közönség várja a produkciót.

Luca énekel.


Torta

Hello Kitty!

Csodálkoztak,

Énekeltek,

Gratuláltak,

Koccintottak!

Jófejek

Végülis, a kölkök nagyon jó fejek voltak.

Az egyik játék az volt, hogy le kellett rajzolni magukat a papírra úgy, hogy a papír végig a fejükön volt. Nagyon élvezték, volt nagy kacagás.

Fáradtan

Itt már a buli vége felé jártunk. Nagy volt már a fáradtság. Na és a duzzogás, hogy haza kell mindenkinek menni!

Pici Buli

Vége a bulinak? Maradt nekem is valami?

Tesóval

Gyere tesó, aludjunk! Holnap nehéz napunk lesz!

Keresgélek

Hú mennyi minden! Itt azt hiszem, elidőzöm egy kicsit!

Most már megyek, mert anya kezd mérges lenni!

Egy nehéz nap után

Hát elaludtak!

Nyalóka

Anya nyalókázik

De miért nem adja nekem?

Még egyet nyalhat, de aztán...

Na végre odaadta!

Megyünk fürödni

Valahogy csak be lehet mászni a kádba!

Na jó, megyek és hozok segítséget.

2011. január 1., szombat

Szilveszter 2010



Hosszú órák után, de végre mindenki felkészült a fergeteges szilveszteri bulira.

Induljon a banzáj.....

A tigris színre lép....

BULI! BULI! BULI!

Buli után

Jó volt ez a buli, csak kár hogy sokat ittunk! Nem találtuk meg éjszaka a saját ágyainkat!

Reggel már totál máshol voltunk!

Nehéz is volt felébredni!


Most akkor ez ki? A tesóm? Mit keres itt mellettem?