2009. augusztus 9., vasárnap

Megint itt vagyok. Alakultak dolgaink. Vivikével pénteken voltam utoljára a fülészeten. Kaptunk egy kis fülcseppet. Szerencsére engedi is becsepegtetni, pedig kicsit féltem, hogy harcolni kell majd. Hiába, kezd egyre nagyobb és okosabb lenni. A fülészet miatt viszont elmaradt a fogászatom, és a cukorterhelésem. A héten próbálok mindent pótolni. Kicsit pánikoltam is, mert úgy éreztem, a pocaklakóm két napig nem mozgott. De valószínű csak lustított egyet, mert azóta igen intenzíven ütöget. Chipset akartam enni, nem engedte. Amint egyet lenyeltem, dörömbölt. A zacskó negyedét sem tudtam elfogyazstani. Ezért még számolok vele, ha megszületik. Apja persze örült a maradéknak. Azt hiszem, igen nagy barátok lesznek ők így ketetn. Na, meg persze Vivike is szövetkezik majd velük. Asszem nekem annyi!
Ma főztem húslevest. Nagyon finom lett. Este pedig rántott husi volt. Sajnos csak volt. Pedig az volt a terv, hogy holnap Barni (az uram) csomagol magának munkába. Hát nem fog!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése